A Dunaújvárosi Egyetem 2022-ben is pályázatot nyert a Nemzeti Tehetségprogram keretében.

November 12-én, szombat délelőtt, 10 órai kezdettel indul a Nyílt nap a Dunaújvárosi Egyetemen.

A Nemzetközi Roncsolásmentes Vizsgálati Akadémia magyarországi programsorozata zárásaként meglátogatta a Dunaújvárosi Egyetemen kormányzati támogatással létrehozott Paksi Kompetencia és Kutatóközpontot.

A 2023 és 2024 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre jelentkezők több pontszámítási szabályra készülhetnek, melyek a Dunaújvárosi Egyetemen kedvezően változnak.

A mesterképzés megkezdéséhez alapdiploma szükséges, ezért olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akik informatikai vagy műszaki területen szereztek oklevelet.

Az UNESCO 2022. október 27. – november 5. között ünnepli a Világemlékezet Program létrehozásának 30. évfordulóját.