Nyilvánosságra hozták a februárban induló képzések végleges ponthatárait az eduline.hu oldalon. Eredetileg január 24-én derültek volna ki az eredmények, de most megmutatjuk, hogy a Dunaújvárosi Egyetem mesterképzéseire hány ponttal kerülhettetek be.

A Dunaújvárosi Egyetemen 2023. január 21-én megrendezésre került Nyílt Napja számlálta a legtöbb érdeklődőt.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az NKFI Hivatal álláspontja szerint, a tanácsi határozat a modellváltó egyetemek pályázását nem, kizárólag a velük történő szerződéskötést tiltja, így továbbra is javasoljuk és támogatjuk pályázásukat a Horizont Európa programban.

A Dunaújvárosi Egyetem idén is képviseltette magát, a már hagyományosnak mondható Educatio szakkiállításon, ami 2023. január 12-14 között került megrendezésre.

Január 21-én, szombat délelőtt, 10 órakor veszi kezdetét a Nyílt Nap a Dunaújvárosi Egyetemen.