A már hagyományosnak mondható rendezvény, az International Club DUE (azaz az IC DUE) idén 2023. március 29-én került először megrendezésre. 

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

Munkahelyi bölcsődénk a gyermekjóléti alapellátás része, ennek keretein belül lehetőségünk van 1 éves kortól 3 éves korig a gyermekek törvényben rögzített napközbeni ellátására.

A Dunaújvárosi Egyetem volt a házigazdája a Magyar Hegesztési Egyesület által szervezett Korszerű ívhegesztés mesterkurzus 4 alkalmának.

A Dunaújvárosi Egyetem 2023. március 27-én fogadta a Bánki Technikum Erasmus projektje keretében a Dunaújvárosba látogató külföldi középiskolásokat.

A Cvekker a HSUP kurzusokon kapott szárnyra, céljuk a tudatos vásárlásra való ösztönzés és a pazarlás megakadályozása.