A Dunaújvárosi Egyetemen már hagyománynak számít a tavaszi félévben megrendezésre kerülő Tehetségnap.

A Lányok Napja lényege, hogy egy olyan napot biztosít fiatal lányok ezrei számára, amikor betekintést nyerhetnek az ország legjobb vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei kulisszái mögé és életre szóló inspirációt szerezhetnek pályaválasztásukhoz.

Várjuk a Te jelentkezésedet is a MÁV duális képzésére, ha a DUE mérnökinformatikus vagy gépészmérnök nappali alapképzésére adtad be a jelentkezésedet és 2022. szeptemberétől szeretnéd az egyetemi tanulmányaidat duális formában végezni.

A KEHOP-1.2.1-18-2019-00254 azonosítószámú „Élhető éghajlatért” – helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban” című projekt keretében megvalósuló „Klímakonferencián”. A program Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvány rendezésében került sorra.

Lehetőségetek van az egyszeri sorrend módosításra, ezért segítségképpen szeretnénk az új sorozatunkat folytatni, melyben a szakjainkról tudhattok meg többet és arról, miért érdemes a DUE-t jelölni az első helyen!

Több éves hagyományhoz hűen ismét International DUE Club-ot szerveztek meg az egyetemen 2022. április 27-én. Az angol nyelvű előadássorozatot minden hónap utolsó szerdáján rendezik meg, amely hónapról hónapra egyre nagyobb népszerűségnek örvend.