2018.05.30-án, a Dunaújvárosi Egyetemen sajtótájékoztatót tartottak, amelynek témája a sikeresen zárult interaktív „MaTech” verseny volt.

A sajtótájékoztatót a Klebelsberg Központ elnöke, Dr. Solti Péter, és a Dunaújvárosi Egyetem képviseletében Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika oktatási és általános rektorhelyettes, Dr. Kővári Attila a szervezőbizottság vezetője, és Dr. Nagy Bálint a szervezőbizottság tagja tartotta.

Dr. Solti Péter a Klebelsberg Központ elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Dunaújvárosi Egyetemben, mint társszervezőben, kiváló partnerre találtak. Véleménye szerint a DUE frissessége, és kreativitása tette lehetővé, hogy egy ilyen szellemiségű verseny létrejöhetett. A közös rendezvény sikerét remekül mutatja, hogy a 200-300 várt csapathoz képest 569-en jelentkeztek. Az első és második online fordulót követően 12 darab, három fős csapat jutott be a budapesti döntőbe, ahol 4 feladattípust kellett teljesíteniük a résztvevőknek. Dr. Solti Péter többek között megemlítette, hogy a megmérettetésből szeretnének hagyományt teremteni, amelyet így jövőre is megrendeznek. Elmondása szerint több reál tárggyal kapcsolatos verseny megszervezését is fontolóra vették.

Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika hozzátette, hogy a Dunaújvárosi Egyetem évek óta keresi a módot arra, hogyan tudja az intézmény ajtaját még szélesebbre tárni, és erre tökéletes lehetőség a „MaTech” verseny. A rektorhelyettes véleménye szerint egy XXI. századi felsőoktatási intézmény nem működhet zártkörűen. Kiemelkedően fontos a középiskolás hallgatók elérése, amelyre már korábban is voltak kezdeményezések. Dr. Rajcsányi Molnár Mónika hozzáfűzte, hogy ezért is öröm volt, hogy a Klebelsberg Központtal közösen egy kreativitást középpontba helyező, kimondottan matematikára fókuszáló versenyt hozhattak létre.

Dr. Kővári Attila a szervezőbizottság vezetője szerint komoly szakmai kihívást jelentett egy ilyen verseny megszervezése. Műszaki területen ma már elvárás a korszerű eszközök használata, így olyan versenyt kellett szervezni, amely feladataihoz a matematika, és az informatika eszközhasználata mellett elengedhetetlen, hogy mindenki saját tudását hasznosítva csapatmunkába legyen képes elérni a sikert.

Dr. Nagy Bálint a szervezőbizottság tagja, megemlítette, hogy a verseny létrejöttéhez 20 kolléga közreműködése nélkülözhetetlen volt. Minden fordulóra feladatok százai érkeztek, ezek kiválasztásánál igyekeztek figyelembe venni a diákok matematika és technikai tudásukat.

A „MaTech” verseny célja a hagyományteremtés is, ezért a szervezők elképzelése szerint jövőre is megrendezik a rendhagyó megmérettetést.

A szervezők gratulálnak a versenyben résztvevő összes csapatnak!