A Dunaújvárosi Egyetem oktatói és hallgatói is részt vettek a 2018. május 16-án megrendezett Állami Karrierexpón, ahol magyar állami vállalatok, valamint rendvédelmi és honvédelmi szervezetek várták az érdeklődőket.

2018.05.16-án a Magyar Vasúttörténeti Park adott otthont az Állami Karrierexpónak. Ide települtek ki az állami vállalatok, kormányhivatalok, hogy közös állásbörzét tartsanak. Több mint 25 szervezet jelent meg kiállítóként, köztük a Dunaújvárosi Egyetem stratégiai partnere a MÁV Csoport is.

Az eseményre látogatókat érdekes programok várták. Az érdeklődők kipróbálhatták a grafológiát, segítséget kaphattak a megfelelő önéletrajz elkészítéséhez, és tanácsadók közreműködésével összegyűjthették, hogy melyek azok az erősségeik vagy pozitív tulajdonságaik, amelyek lényegesek a karrierépítés szempontjából. A kiállítók több mint 2000 betöltendő pozícióval várták az érdeklődőket.

A rendezvény jó hangulatáról az esemény házigazdája, Ujvári Zoltán Szilveszter "Zola" gondoskodott.