A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma 1992-ben indította el az Országos AutoCAD versenyt középiskolás diákok részére. A hétvégén ismét versenyeztek.

Később ez a megmérettetés Országos Szakmai Tanulmányi Verseny lett, amelyen 9–14. évfolyamos középiskolás tanuló indulhatott. Immár második éve a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen rendezik meg a versenyt két kategóriában. Az AutoCAD-ben kétdimenziós műszaki rajzot kell készíteni minta alapján, s egy alkatrészről 3D-s modellt, majd műhelyrajzzá alakítani a 3D-s ábrát. Az Autodesk Inventorban alkatrészmodellek készítése, alkatrészekről 2D-s rajzok készítése metszetben, nézetben, valamint az összeállításról összeállítási rajz előállítása a feladat. A verseny első fordulóján 11 iskola 200 versenyzője vett részt. A feladatokat minden versenyző a saját iskolájában oldotta meg, majd interneten küldte be. Az AutoCAD kategóriában az első 12 versenyzőt, Inventor kategóriában az első 14 versenyzőt hívta be a versenybizottság a most hét végén zajlott döntőbe 9 iskola képviseletében.

AutoCAD kategóriában első lett Szalai Balázs, a Szombathelyi Műszaki SzC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma tanulója 75 ponttal, a DSZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma tanulója, Szabó Péter 5. helyezést ért el 66 ponttal. Az Inventor kategória győztese Kapocsi Máté, a Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimná­ziuma diákja lett.

(Forrás:www.duol.hu)


(Képek forrás:  DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium)