A Dunaújvárosi Egyetem azon oktatónak, aki főiskolai, illetve egyetemi tanári címmel rendelkezik, és nyugdíjazására tekintettel foglalkoztatását megszüntetik, a Szenátus Professor Emeritus címet adományozhat. A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa „Professzor Emeritus” címet adományoz dr. Kadocsa László részére.

Dr. Kadocsa László a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának Műszaki tanár szakán kapta meg egyetemi oklevelét 1972-ben. 1985-ben megvédte kisdoktori, majd 1999-ben PhD disszertációját, 2000-ben főiskolai tanárrá nevezték ki.

Dr. Kadocsa László 1974-től dolgozik a Dunaújvárosi Egyetemen és annak jogelődjeiben. Számos vezető pozíciót töltött be ez idő alatt: volt tanszékvezető, a kar oktatási főigazgató-helyettese, intézetigazgató, tudományos és kutatási főigazgató-helyettes, majd tudományos rektorhelyettes,  jelenleg  a Tudományos Tanács elnöke.

Pályájának kezdete óta támogatta és fejlesztette a közép- és felsőfokú oktatást, különösen a szakképzéshez kapcsolódóan. Vezetője lett a dunaújvárosi pályaválasztási csoportnak. Aktívan részt vett az Országos Oktatástechnikai Központ, a Veszprémi Akadémiai Bizottság és a Magyar Pedagógiai Társaság munkájában. Alapító tagja a Magyar Szakképzési Társaságnak, tagja a Magyar Tudományos Akadémia Távoktatási és Tanárképzési Bizottságának.

Számos egyetemi projektben vállalt vezetői szerepet. Nyugdíjba vonulásáig a mérnöktanár szak szakfelelőse, és jelenleg a mérnöktanár hallgatók szakmentora.