A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa, azon óraadó oktatójának, aki országosan elismert szaktekintély és szakmai teljesítményével az egyetem tevékenységét is segíti „Címzetes egyetemi docens”, illetve „Címzetes egyetemi tanár” címet adományozhat. A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa „Címzetes Egyetemi Docens ” címet adományoz Dorozsmai Éva részére.

Dorozsmai Éva 1997-ben a Szegedi Tudományegyetem jogelődjének Állami és Jogtudományi Karán, ezt követően, 2007-ben, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán diplomázott. Dorozsmai Éva 1980-ban kezdte pályafutását a MÁV Zrt-nél, 1987-től különböző vezetői, csoportvezetői, igazgatói, tanácsadói pozíciókat tölt be. 2016 augusztusától a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese. Dorozsmai Éva kiemelkedő szerepet vállal a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV csoport közötti együttműködés kialakításában és elmélyítésében. A duális képzés támogatásában és több egyetemi projektben is aktívan részt vesz.