A „Dunaújvárosi Egyetem Tiszteletbeli Polgára” címet az egyetem azon személyeknek adományozza, akik az intézmény hatékony működése érdekében kiemelkedő támogató tevékenységet fejtettek ki, és ily módon járultak hozzá a felsőoktatás és a kutatás, valamint az egyetem fejlődéséhez. A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa „Dunaújvárosi Egyetem Tiszteletbeli Polgára” címet adományoz Mádai Balázs részére.

Mádai Balázs 2001-ben szerezte meg építőmérnök diplomáját a bajai Eötvös József Főiskolán. A későbbiekben különböző területeken építési műszaki ellenőri, felelős műszaki vezetői, valamint tervezői ismereteket sajátított el. Építésvezetőként kezdte pályafutását a Pont-Plan Építőipari Kft-nél. Ezt követően nyolc éven keresztül saját tulajdonú építőipari vállalkozásainak ügyvezető igazgatója és műszaki igazgatója volt.  2009-ben került a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt-hez építési ágazatvezetőként, melynek 2012 óta elnök-vezérigazgatói pozícióját tölti be. Ezzel párhuzamosan, két éven keresztül, az Innopark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói feladatait is ellátta. 2016 évtől a DVG Zrt. vezetése mellett a Vasmű út 41 Irodaház Kft ügyvezetője, mely Kft. bonyolítja az állami forrásból megvalósuló fejlesztéseket, beruházásokat Dunaújvárosban. 2016 februárjától egyetemünk Konzisztóriumának tagja. Mádai Balázs kiemelkedő szerepet játszik a Dunaújvárosi Egyetem és  a DVG Zrt. közötti együttműködés kialakításában és elmélyítésében. Magas színvonalú munkájával hosszú évek óta támogatja a Dunaújvárosi Egyetem és a Hallgatói Önkormányzat működését és rendezvényeit.