A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézete, a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Alkalmazott Művészeti Intézetével és Építéstani Intézetével, valamint a Magyar Regionális Tudományi Társasággal közösen, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával – 2008 és 2010 után immár harmadik alkalommal – meghirdeti az "Építőkockák Városfejlesztési Pályázat 2018" elnevezésű városfejlesztési versenyt.

Pályázhatnak az egyetemi és a főiskolai alap- és mesterképzésen résztvevő nappali, levelező tagozatos hallgatók minimum 3, maximum 5 fős csapatokkal. Minden csapatban a csapattagokat alkotó hallgatók szakjai révén képviseltetni kell a következő diszciplína- területeket:


 építészet–építőművészet–településtervezés; 
 közgazdaságtudomány–földrajz–szociológia–turisztika;
 környezetvédelem–természetvédelem–tájépítészet–agrártudományok. 


A hallgatói jelentkezéseket 2017. november 10-ig várják. Az írásbeli pályamunkák benyújtásának határideje 2018. március 2. A tizenöt legnívósabb pályamunkával rendelkező csapat meghívást kap a pályázat szóbeli fordulójába, amelyet előreláthatólag
április végén rendeznek.  A pályázati felhívás itt, míg a jelentkezési lap ide kattintva érhető el.