50 éve ismerte meg egymást Pankotai Ferenc és Szabó Anna első éves hallgató az akkori Felsőfokú Kohóipari Technikum gólyabálján.2016. november 11-én került megrendezésre a Dunaújvárosi Egyetemen a gólyabál.

A gólyabál meghívott díszvendége volt Pankotai Ferenc és felesége Szabó Anna. Pankotai Ferenc, mint másodéves főiskolai hallgató, 50 évvel ezelőtt, 1966-ban, az akkori Felsőfokú Kohóipari Technikum gólyabálján kérte fel táncolni Szabó Anna elsőéves főiskolai hallgatót és akkor ismerték meg egymást.

Az ismeretségből 1970. február 7-én házasság lett, amely azóta is tart.

Pankotai Ferenc a főiskola után a Budapesti Műszaki Egyetemen nappali tagozaton folytatta tanulmányait és szerzett műszaki-tanári oklevelet, majd pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen számítástechnika szakos középiskolai tanári szakképesítést.
Szabó Anna a főiskola elvégzése után letette a különbözeti államvizsgát és fémszerkezetgyártó üzemmérnöki diplomát, majd műszaki-tanári oklevelet kapott a Dunaújvárosi Főiskolán. Később, a Debreceni Egyetemen pedagógia szakos tanári diplomát szerzett.


A főiskola, illetve egyetem elvégzése után, Dunaújvárosból mindketten Mátészalkára, Pankotai Ferenc szülővárosába kerültek, ahol a Mátészalkai Gépészeti Szakközépiskolában, melynek Pankotai Ferenc közel negyedszázadig az igazgatója volt, kezdtek el tanítani. A szakközépiskola és a főiskola között Pankotai Ferenc igazgató kezdeményezésére, évtizedekig tartó szoros kapcsolat volt. A középiskola részt vett a főiskola irányításával a felsőfokú szakképzésben.
Munkájuk elismeréseként, nyugdíjba vonulásuk után, 2009-ben Pankotai Ferenc megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt állami kitüntetést, Pankotai Ferencné pedig az Arany Katedra miniszteri kitüntetést.

Hosszú házasságukból két gyermek és négy unoka született. Gyermekeik szintén gépészmérnökök.
A gólyabálon dr.habil András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora köszöntötte a jubiláló egykori főiskolai hallgatókat, és kívánt nekik további szép nyugdíjas éveket.