Akucs Attila - 1931. május 7. - 2016. november 9.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Akucs Attila folyó év november hó 9. napján, életének 86. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól folyó év november hó 17. napján 13 órakor veszünk búcsút a dunaújvárosi temető ravatalozójában.

Elhunyt Akucs Attila a Dunaújvárosi Egyetem jogelődjeinek legendás hírű testnevelő tanára, aki nagymértékben hozzájárult a fiatal, fejlődő város sportéletének kiépítéséhez. A Testnevelési Főiskola elvégzése után 1956-ban került városunkba a Kerpely Antal Kohóipari Technikumba, ahol tanári munkája mellett 10 éven keresztül a TF gyakorlati oktatás ellátásával bízták meg. Tanítványaival több sportágban is eredményesen szerepelt a megyei és országos középiskolai versenyeken. Miután 1969-ben megalakult a főiskolai kar, okató-nevelő munkáját ott folytatta. Lelkes tanítványaival oroszlánrészt vállaltak az iskola sportpályáinak építésében.

 

ujak06_010

Létrehozta a Műszaki Főiskola Sportnapokat (MFSN), mely országos versenyrendszert 44 éven keresztül minden évben megrendezték. Igyekezett a lehető legtöbb hallgatóval megszerettetni a sportot, így a Dunaújvárosi Haladás Sportklubnak szinte minden hallgató tagja lett. Tanári munkája mellett Dunaújváros és a Dunaújvárosi Kohász SE sportéletébe is bekapcsolódott. Megalapította a torna szakosztályt - melynek edzője, majd szakosztályvezetője lett - ahol országos, nemzetközi szintű versenyzők, olimpikonok nevelkedtek. Megszervezte az egyesületi sportiskolát, s versenyzőivel országos rangot vívtak ki. Aktív élete során végzett eredményes munkájának elismeréseképpen kapott kitüntetései (teljesség nélkül):

· A Testnevelés és Sport kiváló dolgozója 3 alkalommal

· A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem - bronz, ezüst, bronz fokozat -

· Signum Aureum Univeristatis kitüntetés

· Magyar Sportért kitüntető cím

· Dunaújváros Sportjáért díj

· Magyar Sportért díj III. fokozata

· Pro Urve 2 alkalommal

Akucs Attila igazi sportember volt. Igazi testnevelő tanár. Munkatársai szerették, diákjai rajongtak érte. Mindig az egyenes, becsületes utat járta. Végig hű maradt iskolájához, mely első és egyben utolsó munkahelye volt. Sajnos az idén átvett gyémánt diplomáját csak néhány hónappal élhette túl. Őt ugyan elveszítettük, de fájó emléke örökké megmarad.

Nyugodjon békében!