A Dunaújvárosi Egyetemen az oktatók és a munkatársak számára kiemelten fontos a hallgatói sikeresség támogatása. Ennek céljából jött létre az úgynevezett HASIT program.

A projekt segítségével, a szakmentori rendszer hatékony működtetésével, a sikerkritériumok azonosításával, a tanulásközpontú környezet létrehozásával a hallgatói motiváltság növelésére fókuszálunk a hallgatóink sikerességének elősegítése érdekében. A program az oktatóra is fókuszál, a mai kor kihívásainak megfelelően képzett oktatói felkészítése mellett a hallgatót motiváló, eredményes oktatók segítik a Dunaújvárosi Egyetemen tanulókat.

A program keretein belül minden szakon vannak szakmentorok, akik lényegében olyan emberek, mint a középiskolai osztályfőnökök, csak egyetemi kontextusban.

Szintén kialakításra került egy Avatar program, mely során minden hallgató rendelkezik a saját oldalával és Avatarjával. Itt tudja nyomon követni a tárgyait és a diploma megszerzéséhez szükséges feltételek teljesítését is ellenőrizheti.

A Dunaújvárosi Egyetemen továbbá van lehetőség kedvezményes tanrend igénylésére, mely főként a sportolókra célzottan segít, hogy mind a sportolói karrierjükben, mind pedig a tanulmányaik során sikereket érhessenek el a hallgatók.

Ha részletesebben szeretnél tájékozódni a programról, akkor kattints az alábbi linkre: https://uniduna.hu/hallgatoknak/hasit-hallgato

Ha felkeltettük az érdeklődésed, akkor ne habozz és jelöld a Dunaújvárosi Egyetemet az első helyen!