Forrás: Eduline.hu

 

„Felvételi sorrendmódosítás két egyszerű lépésben - még változtathattok

Sok idő telt el február óta és sok minden megváltozhatott azóta, akár az álomszakotok is. Szerencsére egyszer még van lehetőségetek változtatni a megjelölt egyetemek, főiskolák sorrendjén 2021-ben is. Hogyan? És mikor? Mutatunk minden részletet.

 

Április közepétől indult a tavaszi ügyintézési időszak azoknak, akik 2021 szeptemberében egyetemen kezdik el az első félévüket.

 

Néha jól jön egy kis változás - kinek érdemes módosítani?

Akkor érdemes sorrendet módosítani, ha valamiért megváltozott a preferencia-sorrendetek - azaz már nem az az első egyetem vagy szak, ami hónapokkal ezelőtt, a jelentkezés leadásakor volt. Például, ha időközben rájöttetek, hogy a mérnökinformatikus szak helyett inkább a mechatronikai mérnök lesz az igazi.

Ezzel nincs is baj, ha mind a két szak szerepel a listátokban, akkor egy kattintással megcserélhetitek a sorrendet. Viszont nagyon fontos, hogy sorrendmódosítás címszó alatt csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén lehet változtatni, teljesen új képzést nem vehettek fel.

A sorrendmódosítás alól viszont kivétel a megjelölt jelentkezési hely másik – még meg nem jelölt – finanszírozási formájának felvétele. Tehát, ha például biztosak vagytok benne, hogy a pszichológia a ti szakotok, de biztosra mennétek az önköltséges képzés megjelölésével, akkor ha a jelentkezéskor nem tettétek, ezt felvehetitek a listába - viszont csak a már megjelölt egyetem, már megjelölt képzési formájában vehetitek fel a szakot, csak a finanszírozási forma lehet más.

 

Hogyan működik a sorrendmódosítás?

A jelentkezési sorrend módosítására egyetlen alkalommal van lehetőségetek méghozzá az E-felvételi felületén a Sorrendmódosítás menüpontjában. Itt jelennek meg az általatok megadott képzések, amelyek a mellettük lévő kis nyíl ikonnal sorolhatók lejjebb vagy feljebb a képzések között. A sorrendezés után a Mentés gombra kattintva véglegesíthetitek az új jelentkezési sorrendeteket, ezután már azonban nem lehet tovább módosítani. Ugyanitt tehetitek meg a finanszírozási helyek felvételét is, de ne feledjétek, az egyszeri sorrendmódosításnak nem véletlenül ez a neve - ha egyszer megváltoztatjátok, már nem csinálhatjátok vissza.

 

A kevesebb néha több - szakok visszavonása

Bár új intézményt már nem tudtok hozzáadni a jelentkezéshez, viszont, ha van olyan jelentkezés, amit vissza szeretnétek vonni, azt még megtehetitek. A visszavonás nem számít sorrendmódosításnak, erre ettől függetlenül is van lehetőségetek, de ha egyszer töröltétek a jelentkezést, vissza az már nem állítható.

 

Hol lehet visszavonni a jelentkezést?

Ahogy módosítani, úgy visszavonni is az E-felvételiben lehet. Fontos, hogy ezek a változtatások az ügyintézési felületen nem jelennek meg azonnal, hiszen az elküldött kérelmeket még fel is kell dolgozni. A benyújtott kérelmek státuszát a Kérelmek menüpontban tudjátok ellenőrizni.

 

Meddig módosíthattok?

Ez az időszak július 8-ig tart, eddig van időtök ezeket átgondolni, illetve minden más módosítást, feltöltést, javítást megtenni.”

 

Változtass sorrendet Te is és jelöld első helyen a Dunaújvárosi Egyetemet!

Ha többet szeretnél megtudni a sorrendmódosításról a DUE-n, akkor kattints az alábbi linkre: https://uniduna.hu/sorrendmodositas-2021