Szorosabbra fűzi kapcsolatát a jövőben a Pécsi Tudományegyetem és a Dunaújvárosi Egyetem.

A Dunaújvárosi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyrészről a neveléstudományi területen belül felmerülő tudományos és kutatási feladatok, tevékenységek, eljárások elméleti megalapozásához, kidolgozásához szükséges tapasztalatok kölcsönös kicserélésében, a feltárt eredmények gyakorlatban történő hasznosításában, másrészről a tehetséggondozásban működik a jövőben együtt.

Bódis József, a PTE rektora köszöntőjében elmondta: „Ez a megállapodás egy folyamat kezdete.

Olyan egyetemi szövetséget szeretnénk létrehozni, amellyel a nemzetköziesítés irányába is erőteljesebben tudunk elmozdulni."

András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora kiemelte, hogy külön megtiszteltetés intézményük számára, hogy Magyarország legnagyobb múltú egyetemével tudnak kooperálni. „A vidéken élő értelmiség megtartása, a vidéken élők képzése közös célja a pécsi és a dunaújvárosi egyetemnek, így természetes szövetségesnek is tekinthetjük intézményeinket.”

A két vidéki egyetem együttműködése tehát tökéletesen illeszkedik abba a felsőoktatás-politikai vonulatba, amelynek lényege a felsőoktatási intézmények regionális együttműködésének erősítése.

Forrás: www.edupress.hu